Borsos Tokány Sütőben Sült Burgonyával
Az eredeti receptùra szerint marhalàbszàrbòl kèszìtjük, de
mivel Gergő nem szereti ezèrt sertès karajbòl sütöttem. A mennyisègeket
grammra pontosan nem fogom tudni megmondani, csèszèvel mèrtem mindent.
Egy csèsze 250 milliliternek felel meg.
Hozzàvalòk:
1 csèsze kockàzott vöröshagyma3 csèsze ceruza vastagsàgùra felszelt sertès karaj (aki szereti a marhahùst, azzal is kèszitheti, a pàrolàsi idő jelentősen hosszabb lesz)
1 közepes konzerv paradicsompürè (3/4 csèsze)
Körülbelül 3 csèsze vìz - folyamatosan pòtoltam amig pàroltam
3/4 csèsze fehèrbor
Fűszerek, 1-1 csipet mindegyikből: sò, kömèny, fokhagymapor
Fekete bors - körülbelül 3 csipettel tettem bele, ettől lett pikàns, enyhèn csìpős
Nálam ilyen volt egy csésze, egy kicsit púpozva. |
Kevés oliva olajon, csipet sóval üvegesre piritom a hagymát, majd fűszerezem. Borsot már most is tettem bele, de később még adtam hozzá, igy lett 3 csipet öszesen. |
Hozzáöntöm a sertéshúst és megvárom amig kifehéredik. |
Ekkor fokozatosan öntök hozzá vizet, igy párolom. Arra figyeljünk, hogy soha ne essünk túlzásba, mert nagyon sok lesz a szaft! Körülbelül 30 perc alatt megpuhult a hús. |
Eközben egy kerámia tálba tettem a kockázott újburgonyát és oliva olajjal és sóval forgattam össze. Alufóliával lefedve 200°C-on pároltam 45 percet, majd piritottam körülbelül 15 percet. |
Amikor a hús hamarosan elkészül, figyeljünk, hogy a vizet teljesen pároljuk el alóla. |
Amikor a hús megpuhult, hozzáadom a paradicsompürét és piritom őket együtt. Körülbelül 6-7 perc. |
Hozzáadom a fehérbort, plusz ugyan annyi vizet és párolom legalább 15-20 percet. Itt kóstoltam és adtam hozzá még borsot. |
A sütőben sült bogonyával és egy kevés petrezselyem zölddel tálaltam! |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése