Brassói Aprópecsenye - új 2017-es verzió


2015-ben már egy bejegyzést szenteltem ennek a finomságnak, de arra gondoltam, hogy kap egy újabb esélyt. Azóta nagyon sok dolog változott, mind az ételek készitése, sokkal nagyobb figyelmet szentelek a posztoknak - mennyiségeknek, egészségesek legyenek (a maguk módján persze), mind a fényképezési technikáim illetve pár hónapja már húst - illetve semmilyen állati eredetű táplálékot nem fogyasztok, igy tökéletes kihivás főzni a férjemnek :D  A hozzávalókat tapasztalatból állitom össze és ő kóstolja közben az ételeket, úgyhogy 100%-ig megbizhatóak a mennyiségek és nem a hasamra csapva irom őket ;)

A Brassói Aprópecsenye egy sertéshúsból készített főfogás. Eredete ismeretlen, többféle legenda övezi. Dózsa György mesterszakács azonban egy 19. századi szakácskönyvre hivatkozva állítja, hogy Brassóból származik ez az étel, ami egy fokhagymás marhatokány.
Csáky Sándor a „XX. Század Szakácsművészet” című könyve szerint a brassói eredete ismeretlen, viszont bélszínből készül (paradicsom, vörösbor, gomba, tarhonya).
Pető Gyula „Ételkészítési ismeretek” című szakkönyve szűzpecsenyét készíttet füstölt szalonnával, fokhagymával, főtt burgonyával. Az eredetről nem beszél.
Papp Endre állítja, hogy a receptet ő találta ki egy versenyre 1950-ben és trianoni nosztalgiából nevezte el (szalonnás, szűzpecsenyés, hagymás, zöldborsós, paradicsomos, zöldpaprikás recept, resztelt burgonyával.)
Az óbudai Weiss kocsma tulajdonosának felesége találta ki a brassóit egy más változat szerint mint egytálételt Brassóy Károly asztalos mester születésnapjára. Ez majoránnás, hagymás sertéshús, tarhonyával. (Wikipédia)

Az igazság az, hogy amikor otthon éltünk a marhahús annyira drága volt, hogy alapból nem nem engedhettük meg magunknak, de sajnos ez igaz a sertés szűzpecsenyére is. Pedig valljuk be, ezek az igazi alapanyagok. Akárhány étteremben dolgoztam, mindegyiknél csirkemmellből készitettük a Brassóit. Amióta ittkint vagyunk, egy alkalommal készitettem szűzpecsenyéből, hát ég és föld, mint csirkéből. Szerencsére a húsok nálunk nagyon olcsók, hiszen óriási az igény. Igaz ennek hátránya is van, akkora a szükséglet, hogy kénytelenek az állatokat hormonokkal túltenyészteni. Nagyon sok film van, amik ezeket bemutatják és sok ember ezek után dönt úgy, hogy vegán lesz. Én miután áttértem az új életmódra akkor néztem meg. A nagyüzemi állattartás sajnos erről szól. Úgyhogy egyre többet vásárolunk bio boltokban és nem kerül sokkal többe, mint a hipermarketekben. Igaz a végkifejlet ugyan az, viszont nincsenek hormonokkal mérgezve.

De most inkább térjünk a receptre :)

Hozzávalók a raguhoz (körülbelül 4 adaghoz):

- 600 gr csirkemell filé (csikokra vágva - akinek szimpatikusabb lehet kockázni minden alapanyagot)
- 150-160 gr hagyma (kockázva)
- 20 gr fokhagyma (apróra kockázva)
- 285 gr fagyasztott zöldborsó (nekem ez egy kissebb zacskónyi volt)
- 80 gr szalonna (csikozva)
- 250 ml viz
- 1/4 teáskanál só
- 1/8 teáskanál friss őrölt feketebors
- 1/4 teáskanál őrölt kömény
- 1/2 evőkanál fűszerpaprika
- 1/2 teáskanál füstölt fűszerpaprika
- 1 teáskanál majoranna
- 1 kevés chili szósz (az elmúlt hónapokban szinte minden ételhez használtam, egyikünk sem szereti a csipős ételeket, viszont egy kis plusszot ad az ételnek. Személy szerint én egy Sriracha nevű chili szószt használok, nem a nagyon ütős erősségű, de nagyon finom)
(A hozzávalóknál láthattok egy kevés olajat is, végül azt nem használtam fel, mivel a szalonna elegendő zsirt engedett.)


Hozzávalók a rozmaringos burgonyához (körülbelül 4 adaghoz):

- 1500 gr burgonya (én ehhez mindig újkrumplit használok és nagyon szeretjük ezt a mini változatot is)
- 3 evőkanál oliva olaj
- 3 csipet só (én ezt használtam:  Himalája só - ez egy rózsaszin tengeri sófajta, sok kutatás szerint sokkal egészségesebb, mint a sima asztali só )
- 1 csipet őrölt kömény
- 2 csipet füstölt fűszerpaprika (a hagyományos is megfelelő)
- 1x 10cm-es szár friss rozmaring levelei 



A főzést a burgonya elkészitésével kezdtem. A zöldséget mossuk és daraboljuk (az újburgonyát soha nem hámozom csak szivacs segitségével megmosom). Egy közepes tálba teszem és elkészitem a fűszerkeveréket - olajba beleteszem a sót, köményt, fűszerpaprikát, a rozmaring leveleit egy éles késsel apróra vágom és ezt is hozzáadom, jól elkeverjük és összeforgatjuk a zöldséggel(ráönthetünk mindent a burgonyára is nem kell külön kevergetni!) 
Tanultam egy fantasztikus trükköt nemrég és az elmúlt hónapokban előszeretettel használtam is. Olajban nagyon ritkán sütök ételeket, csak ha megkivánja (pl.: rántott hús - ezt havonta talán 1-2 alkalommal a páromnak, de például múlt héten csináltam krumplis lángost szójatejföllel, amit én is ehettem és ahhoz használtam zöldségolajat). Sült krumplit nagyon régóta sütőben sütök csak eddig szétszórtam egy nagy tepsiben és úgy piritottam de vagy forgatni kell folyamatosan, vagy ne sül meg rendesen. Viszont vannak a sütemény hűtésére való rácsok, ezeket egy tepsire téve használom, akár zöldségek akár húsok sütésére is. A következő képen láthatjátok is, erre pakoltam a fűszerezett krumplikat és persze a munkám megkönnyitése érdekében a tepsiket bevontam alufóliával (kevesebb mosogatás!!!). Ennek a technikának köszönhetően a krumpli egyenletesen tud átsülni és mindenhol megpirul. A tepsiket a sütőbe teszem és begyújtom 430°F / 220°C-ra. Körülbelül 35-45 perc alatt készre sütöm.



Amig a burgonya pirul, elkészitem a ragut. 
A szalonnát közepes hőmérsékletem elkezdem piritani...
alaposan kisütöm...
hozzáadom a hagymát...
mikor a hagyma karamellizálódott, hozzáadom a fokhagymát és körülbelül 2 percig piritom...
jöhet a csirkemell... (egy apró trükk: a csikokra vágott csirkemellet 3 órára fokhagymás tejbe - 2 nagy gerezd fokhagyma és körülbelül 2-2,5 dl (lepje el a húst) tej keverékébe - áztattam, de ha egy éjszakára hagyjuk az még jobb - ezt a trükköt bármilyen más hús esetében használhatjuk, omlós és nagyon finom lesz)
mikor a hús kifehéredett, rászórom a fűszereket és jól összekeverem...
felöntöm a vizzel és közepes lángon főzöm, amig a folyadék el nem párolog és egy kellemes szaftot nem kapunk, nekem körülbelül 15-20 perc volt...

mikor a folyadék kezd sűrűsödni, hozzáadom a borsót és további kb.5 percet főzöm, kóstoljátok (vagy az én esetemben kóstoltassátok :D ) és fűszerezzetek ha kell, nekem a párom azt mondta, hogy ez igy tökéletes :)
mint látjátok a folyadék nagy része elpárolgott, nincs más hátra mint a tálalás ;)

Remélem örömötöket lelitek ebben a posztban és kedvet kaptok egy kis magyaros finomsághoz. Kérdésekkel észrevételekkel kérlek forduljatok hozzám bátran :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések